Kortárs disztópia

A sorozat „Kortárs disztópia” olyan témákkal foglalkozik, mint a szabadság elvesztése, az elembertelenedés, a totalitarizmus és a A technológiai fejlődés következményei. A kortárs disztópiák példái közé tartoznak a megfigyelő társadalmak, amelyekben a magánélet csak illúzió, vagy olyan társadalmak, amelyeket szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek és környezetrombolás jellemez. A sorozat egyik legfontosabb alkotása a „Panoptikon” festmény. Ez a munka az átfogó megfigyelés témájával és a magánélet ezzel kapcsolatos elvesztésével foglalkozik. A festmény közepén egy valósághűen ábrázolt emberi szem látható, amely egy törött tojásból kiemelkedik. Az emberi kéz által támogatott szem az állandó megfigyelést szimbolizálja, amelynek ki vagyunk téve, és figyelmeztetésül szolgál magánéletünk fokozatos elvesztése ellen.

Dr. Magdalena Laabs tiszteleg annak a néhány embernek, akik nem félnek kimondani az igazat, és nem lázadnak az ellen, amit ránk kényszerítenek. Míg a többség vakon követi, amit a média mond, Magdalena Laabs megvannak a saját tapasztalatai arról, hogy mit mutatnak be a médiában és mi a valóság. Például a mexikóvárosi földrengés idején a televízió a város romjait mutatta, mintha a fél város romokba hullott volna. E jelentések ellenére Magdalena úgy döntött, hogy férjével elrepül a Plastimagen vásárokra, és a helyszínen felfedezte, hogy a város kiváló állapotban van. Amikor a földrengésről kérdezték, azt mondták: "Igen, de ez csak egy ház volt, ami összedőlt, és olyan régi volt, hogy még a földrengés nélkül is összedőlt volna. Hasonló helyzet alakult ki Barcelonában az EQUIPLAST kereskedés során." igazságos volt, amikor Katalónia függetlenné akarta válni Spanyolországtól. A televízióban zavargásokat mutattak be, miközben az utcákon nyugalom volt. Csak a buszok és a taxik sztrájkoltak, így minden nap gyalog kellett hazatérniük a vásárokról, hogy jobban megismerjék Barcelonát. A televízió eltorzítja a valóságot. Ezek és más példák után Magdalena és férje már nem hisznek el mindent, amit látnak és hallanak, és kritikusabbak a közölt információkkal szemben.

A legrosszabb az, hogy még az állítólagos intelligens emberek is engednek ennek az általános narratívának, és nem tesznek fel kérdéseket. Magdalena és férje megkérdezték maguktól, hogy miért van ez így. Itt jön képbe a szociálpszichológia témája. Magdalena tanulmányozta ezt a témát, és sokat olvasott róla. Megtudta, hogy a tudósok még ha publikáltak is valamit, ritkán ismerik be nyilvánosan, hogy tévedtek, még akkor is, ha új tények cáfolják korábbi elméleteiket. Magdalena viszont úgy véli, hogy ha tegnap volt egy bizonyos témával kapcsolatos meggyőződése, és másnap új tényeket kap, amelyek ellentmondanak ennek a meggyőződésnek, akkor felül kell vizsgálnia nézeteit, és újra fel kell tennie magának a kérdést, hogy korábbi hiedelmei helyesek voltak-e. És ha nem, akkor ne féljen beismerni a hibát. Meg kell tanulnod kimondani: "Meggondoltam magam." Korábban nem tudtam ezeket tényeket, és most, hogy megismertem őt, meggondoltam magam.